• Menük

Rólunk

Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram!

A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. a legnagyobb múlttal rendelkező személyhajózási vállalkozás Magyarországon. A hazánkban közel 120 éve létező vízi személyszállítás elsősorban a Dunára, mint nemzetközi vízi útra összpontosul. Cégünk 1994. január 1-jén alakult, mint a MAHART Magyar Hajózási Rt. 100%-os tulajdonú társasága. A 2008-as évben lezárult privatizációt követően társaságunk 84%-ának tulajdonosa a több mint 60 éves Masped Zrt., hazánk piacvezető szállítmányozási és logisztikai vállalata. 2013. októberétől a cég többségi tulajdonosa ismét a Magyar Állam.

Az elmúlt évtized egyértelműen bizonyította, hogy bár szolgáltatásaink a hajókhoz kötődnek, tevékenységünk mára már nem a klasszikus értelemben vett hajózás, illetve vízi személyszállítás, hanem az idegenforgalmi, turisztikai piac európai szintű kiszolgálása a vízen. Több száz közintézmény, vállalat, magánszemély és közel 400.000 utas, illetve vendég tartozik megrendelőink, ügyfeleink, partnereink körébe.

Célunk a hazai utazóközönség és a hazánkba látogató vendégek igényeinek maximális kiszolgálása. Szolgáltatási palettánk folyami személyszállításból, mind klasszikus folyami személyhajókkal, mind szárnyashajókkal, hajós rendezvények szervezéséből, számos dunai kikötő üzemeltetéséből, valamint a MAHART Tours Utazási Iroda tevékenységéből áll össze.

A Budapestről induló menetrend szerinti dunakanyari és szentendrei kirándulóhajó-járatokon túlmenően, hajóink fedélzetén szórakoztató programokkal egybekötött kikapcsolódási lehetőségeket biztosítunk gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Így a nagy népszerűségnek örvendő vacsorával, élőzenével és táncolási lehetőséggel egybekötött Zenés-vacsorás esti sétahajón évente közel 20000 vendég fordul meg. A hazai és a hazánkba látogató vendégek körében nagy népszerűségnek örvend a Duna Corso városnéző és a Margitszigeti sétahajó, amelyeken az idei évben közel százötvenezren csodálták meg fővárosunkat. 

Cégünk tevékenységének meghatározó üzletága a szárnyashajókkal végzett nemzetközi és belföldi dunakanyari menetrendi és charterhajózás, melyet a MAHART több mint 50 éve, 1963-ban kezdett meg Bécs és Budapest között. A 2004-ben elindított belföldi szárnyashajós programjáratok rendkívüli népszerűsége eredményezte, hogy társaságunk a Solti Lovascentrumon kívül, az elmúlt években már Kalocsára a „paprika hazájába”, Bajára, Mohácsra, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokra, Esztergomba, Komáromba, Pozsonyba és Bécsbe is indít szervezett egy- illetve kétnapos menetrendi programjáratokat.
A válságot megelőzően dinamikusan fejlődő tevékenységünk a hagyományos hajókkal bonyolított charterhajózás és hajósrendezvény-szervezés. Partnereink többek között gazdasági társaságok, idegenforgalmi cégek, iskolák és magánszemélyek.

A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. által 2005 és 2010 között végrehajtott vendégtér- és utastér fejlesztési program során felújításra került a teljes szárnyashajó flotta, a Rákóczi rendezvényhajó, a Táncsics és a Hunyadi kirándulóhajó, a Duna Corso városnéző sétahajó, a Győr, Gönyü, Mathias Rex és a Visegrádon állomásozó Corvin rendezvényhajók. A megkezdett fejlesztés legmarkánsabb képviselője a Bíbic Business Class szárnyashajó, amely 26 bőr-szövet ülésével, exkluzív utasterével és számtalan apró kényelmi felszerelésével várja a vendégeket. A fejlesztés tovább folytatódik, mely során a XXI. század elvárásainak megfelelően további felújításokra kerül sor a következő években.

Üdvözöljük a fedélzeten!

Budapest, 2015. január 1.

Spányik Gábor
ügyvezető igazgató