Visegrádi körjárat

 

Egy felejthetetlen utazás, gyönyörű panoráma és a Duna illata várja azokat, akik úgy döntenek, hogy stílusosan, hajóval járják be a Dunakanyart

Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon közlekedő járatunk nagyon népszerű. Az utasok napijegyet válthatnak, amellyel az adott napon bármelyik kikötőben ki- és beszállhatnak a hajóra, tetszőlegesen megszakítva az utazást. 

Visegrádról indulva első megálló Nagymaros, ahol a kiszálló utasokat várja a Julianus kilátó csodás panorámával. Ha tovább utaznak hajóval, és Zebegényben szállnak ki, sok érdekességet fedezhetnek fel. A Trianon emlékműhöz felsétálva a Duna kanyargós íváre van kilátás egyik oldalra, is és a Kós Károly kilátóból a másik oldalra is. A hegyről lesétálva betérhetünk a Szőnyi István Emlékmúzeumba, ahol megcsodálhatjuk a művész alkotásait. 

Tovább haladva hajóval Zebegényből Dömös felé, láthatjuk a Pilis hegyeit. Dömösről vezet a túra útvonal a Rám szakadékhoz, és kirándulhatunk az Ezeréves templomhoz is.

Dömösről hajónk ismét Nagymarosra veszi az irányt, ahol lehetőség van átszállni vonatra és úgy visszatérni a városba, vagy Visegrádra tovább hajózva még egy pillantást vethetünk a Fellegvár sziluettjére.

 

 

FŐSZEZONI JÁRATOK
2023. május 23 - szeptember 17.
+ május 29. pünkösdhétfő

 

  HÉTKÖZNAP   HÉTVÉGE
  KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK   PÉNTEK-SZOMBAT-VASÁRNAP  
  JÁRAT I. JÁRAT II.   JÁRAT I. JÁRAT II. JÁRAT III. JÁRAT IV.
VISEGRÁD - INDULÁS 10.00 14.00   10.00 12.00 14.00 16.00
NAGYMAROS 10.10 14.10   10.10 12.10 14.10 16.10
ZEBEGÉNY 11.00 15.00   11.00* 13.00 15.00 17.00*
DÖMÖS 11.20 15.20   11.20 13.20 15.20 17.20
NAGYMAROS 11.40 15.40   11.40 13.40 15.40 17.40
VISEGRÁD - ÉRKEZÉS 11.50 15.50   11.50 13.50 15.50 17.50

A *-al jelölt járatoknál átszállási lehetőség az Esztergomi Körjáratra 06.16-tól.

Járataink menetideje a vízállástól és az utasforgalomtól függően eltérhet a feltüntetettől.

 

UTÓSZEZONI JÁRATOK

2023. szeptember 23 - október 1.

 

  SZOMBAT - VASÁRNAP
VISEGRÁD - indulás 10:00 14:00
NAGYMAROS 10:10 14:10
ZEBEGÉNY 11:00 15:00
DÖMÖS 11:20 15:20
NAGYMAROS 11:40 15:40
VISEGRÁD - érkezés 11:50 15:50
     

Zebegénynél az utószezon alatt már nincs lehetőség átszállásra Esztergom felé.

JEGYÁRAK

Ezen a körjáraton NAPIJEGY típúsú jegyet lehet váltani, mely a vásárlás napján egész nap érvényes, az aznap induló járatunkra, az adott körjáraton.

Jegyvásárláskor mindhárom Széchenyi Pihentőkártyát elfogadjuk ezen útvonalon.

SZEMÉLYJEGY 1 500 Ft / fő / nap
KUTYA JEGY 1 000 Ft / kutya / nap
KERÉKPÁR 1 000 Ft / kerékpár / nap

TOVÁBBI TUDNIVALÓK

  • Egy napon belül többszöri ki- és beszállási lehetőség!
  • Áraink viszonylatonként érvényesek.
  • Hajóinkon a férőhelyek száma limitált.
  • A hétfői napok szünnapok.
  • Körjáratonként külön jegyvásárlás szükséges.
  • A tárgynapon váltott jeggyel ugynazoon az útvonalon , az érvényesség napján bármelyik állomáson be- és ki lehet szállni.
     
  • Az augusztus 20-ai menetrendünket keresse honlapunkon.

ÓVODÁKNAK ÉS ISKOLÁKNAK - GYERMEK CSOPORTOK RÉSZÉRE

 
ÁFÁs számla igényét minden esetben kérjük jelezni az adatokkal - pontos név, cím, adószám - együtt.További részletekért keressék munkatársunkat.
 
 
ELŐZETES ÍRÁSBELI MEGRENDELÉS SZÜKSÉGES:
ÚJ! Az előzetes foglalást a szolgáltatás igénybevétele előtt - legalább 5 munkanappal - átutalással szükséges rendezni.
Foglalás és fizetés nélkül nem tudjuk garantálni a hajón a helyeket.